2011. december 31., szombat

Anyukám takarója

Szóval a nagy projekt ez a takaró volt. Anyunak ma van a szülinapja, ezért igyekeztem. A mintát innen vettem, Györgyitől, elég haladósnak gondoltam, és az is volt. Igaz 77 blokkot kellett varrnom, és ugye mindegyik négy kis részből áll, úgyhogy munka volt bőven. De a lényeg, hogy anyunak is tetszett. A kész méret: 135x204. Fázni az biztos hogy nem fog. A keret egy 5 cm-es zöld anyag, és persze mindegyik a kapros anyagból készül, mert ugye ez a kedvenc. Nagyon sok szín van ebből, és így lehet választani. 





Minden kedves olvasómnak és annak is aki nem olvas BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok. Találkozunk 2012-ben.

2011. december 27., kedd

Még karácsony

Most már minden varrományt meg lehet mutatni, hiszen az ünnepek elmúltak. 

A céges húzogatóson egy férfi kollégámat húztam, aki nagy vadász. A blokkot még Karcagon vettem, reménykedve hogy felhasználom. Most eljött az ideje, egy párnát varrtam belőle, hisz aludni néha egy vadásznak is kell. Nem lett kicsi, 56*66 cm-es. Szóval egy nagy férfias darab. 


A csillagos terítőből még ezt a kettőt varrtam, a hátoldalát két részből készítettem, a varrásnál viszont hagytam egy kis nyílást, azon fordítottam ki, így a színoldala szép lett, nem látszik a kézi varrás.



Most egy takarón dolgozom, illetve más régóta ezt varrom amikor csak időm engedi. Be kell fejeznem hamarosan, mert az időpont közeleg. Remélem sikerülni fog. Szorítsatok!!!!!

2011. december 14., szerda

Csillagok csillagok...

Elkészült egy újabb ajándék, de most kisebb változatban. Csillagtól csillagig csak 56.5 cm-es. Az előzőkhöz képest kisebb, de nem annyira. Nekem ez is bejött. Ma jön egy újabb, és holnap szabi mert az anyagok is megjöttek a fiúktól. Nem tudtam jól behatárolni a színeket, de azért nem lesz rossz így sem. Ezért most kivettem egy napot, hogy elkezdjem a takarót. 



2011. december 12., hétfő

Első girlandom

A fényképek nem túl jók, fogalmam sincs a fehér konyhabútor hogyan lett sárga, de ez van. Ez az első girlandom, az idén nem csinálok többet. Jövőre valami más mintát akarok varrni. Csak találomra varrtam meg , fogalmam sem volt hogy a darabszám elég lesz-e, de most jónak gondolom. Nem akartam sűrűre, szerintem most pont jó. Középre egy bolti díszt raktam. 



2011. december 4., vasárnap

Csillag-sablon

Most jelenleg csak így tudom megoldani, a pdf-es formátumon még dolgozom. Sajnos nincs akkora számítógépes tudásom hogy gond nélkül felrakhassam. Ha valaki ebből nem tudná megvarrni, írjon egy mélt és küldöm, vagy hagyjon itt egy üzit. 


2011. november 27., vasárnap

A következő nagycsillag

Ez a második "nagy" csillagom, a "kis csillagok" csak ezután következnek. De tényleg, és ehhez nem kell várni szombat estig. Az eredeti mintát kicsinyítettem, úgyhogy most azokat fogom megvarrni, hogy vajon mekkora lesz a végleges méret. Holnap ezt a kicsinyített változatot szkennelem be, és utána felrakom a blogra. Lehet tovább nagyítani, kicsinyíteni. 
De persze a hátoldalak varrása csak ezután következeik. Az egy másik történet......




2011. november 24., csütörtök

Eltűntem mint az a bizonyos szamár

Eltűnésem oka pedig nem más mint a rengeteg munka. Igyekszem most már több időt szorítani a varrásra is, mert ugye az ünnepek fénysebességgel közelednek. Eddig is varrogattam egy keveset, az idén ilyen terítőket varrok ajándékba. Eddig ez az egy van készen, illetve csak a fedlapja, egy másik színben pedig még csak három részt varrtam meg. Papírra varrással csináltam, az uram segítségével. Nálunk ő a technikai háttér, szerkeszt, rajzol, én csak varrok. Megtervezett egy részt, sokszorosította, és pedig varrok. Legközelebb a sablont is felteszem, hátha valakinek hasznos lesz. 


2011. október 30., vasárnap

Ajándék Dávidkának

Ennek a kis tündérkének készült az ajándék, Dávidkának aki az öcsém kisfia. Hát nem aranyos? Nagyon kis békés, boldog kisbaba. 


Ő pedig az ajándék, amit a korábban mutatott könyvből varrtam. Kb egy napig csináltam, akinek tetszik lásson hozzá, bár van rajta elég kézi munka. A végeredmény nagyon tetszik. Szépen megáll a lábán, köszönhetően a rengeteg vatelinnek, de legalább van tartása. 



2011. október 23., vasárnap

Ez is kipipálva

Korábban már mutattam a Tatabányán tanult táskámat félkészen, de most be is fejeztem. Nagynak tűnik de mégis egy normál táska, mert a "szájrésze" sok teret felvesz. Barna és kék lett, amit együtt nagyon szeretek. Újdonság volt a szabásmintája, a festett géz bevarrása, és a kézi  tűzés, amit színátmenetes cérnával varrtam. Ezt különösen élveztem, az össze-vissza vart vonalakra igenis figyelni kellett. Végeredményben szerintem jó lett. 

2011. október 19., szerda

Gombaházakban lakunk, és mindig vidámak vagyunk....

Mivel az első házikóval készen lettem, legalább egy törpén ma beköltözik. A többi 7 még fagyoskodik ebben az időben, úgyhogy igyekeznem kell, mert különben mindegyiknek kampec. Akármit nézek is közben a tv-ben, mert ugye kézzel csak így varrok, mindig a Hupikék Törpikéket dúdolom. Valahogy mindig ide lyukadok ki. 



2011. október 16., vasárnap

Lassan, de biztosan haladok

 Az egyre több varrás irányába haladok, mert végre elérkeztek a mások által nem szeretett napok, mikor az ember lánya beszorul a házba. Szerettem én ezt is, de már nagyon vártam hogy ne kelljen semmit sem csinálni kint, és az időm nagy részében varrhassak, és varrhassak. És végre eljött ez az idő. Remélem most már nagyobb fokozatra kapcsolhatok

Megérkeztek gyönyörű anyagaim a Hunyadis fiúktól, szebbnél szebbek, vettem persze macskásat, lilát Csillának, őszi leveleseket , téli blokkosat, macskás blokkosat, és sikerült újság mintáshoz is hozzájutnom.
Haladtam  a takarómmal, a korábban kivágott négyzeteket varrtam össze, úgyhogy a héten újabb vágdosás következik. Még van egy "kis" híja a 100 db-nak. 


2011. október 3., hétfő

Új kedvenceim

Most jutottam hozzájuk, és persze most ők a kedvencek. A kis figurák nagyon aranyosak, szerethetőek, és biztos varrok egy egeret magamnak is. Kár hogy cicák  nincsenek, de lesz mit varrni belőlük. A másik könyv is szuper, de előtte anyunál kell egy kis időt töltenem, mert mert elfelejtettem horgolni, és kötni, de ezért érdemes lesz megint feleleveníteni a tudást. 
Egyszóval ajánlom mindenkinek!!!!!


2011. szeptember 25., vasárnap

Most ennyi

Most csak pénteken tudtam varrni egy kicsit, így hát a termés ennyi. A felső lila Csilla ellenőrzője, a zöld az énekeskönyvem, pontosabban a nagymamámé volt, de én inkább ezt használom. Régi a drága, így ráfért egy kis burkolat. 


A múltkori rendezgetésemkor jutott eszembe, hogy Karcag után varrni akartam az Évi által tanított cérnatartót, mert ugye nem árt a farmerokat darabszámát elkoptatni ( bár még elég sok van még belőle ) és ugye a cérnáknak is kell egy jó kis hely.

Tudom rövidre sikerültem most, de elfáradtam a hétvégi "kertészkedésben", és most csak ennyire telt. Ha magamhoz térek amúgy is több időm lesz varrni, és lassan már itt a karácsony, el kell kezdeni kitalálni az ajándékokat. Mindenkinek valami egyedit, szépet stb. Tudjátok ti is.

2011. szeptember 18., vasárnap

Az új kötényünk

A hétvégén ezt a két kötényt varrtam, Mónika leírása alapján. Az ötlet nagyon tetszett, farmerünk van elég, tehát minden adott volt hozzá. Nagy siker lett, de persze különbözőt készítettem. Csilla köténye a saját farmerjából készült, az enyém egy kapottból. 


2011. szeptember 14., szerda

Az újdonság varázsa

Na igen ez a táska még nem az, hanem végre ezt is befejeztem. Csak a pántot kellett kézzel felvarrni, de a törpék minden időt elvettek. Tetszik ez a fazon és az hogy ilyen kicsi, mert mindig hatalmas nagy táskákat varrok. Most legalább van egy ilyen fazonom is. Ha egyszer minden jól alakul varrok még egy feketét, és a nagyobb mintából egy színeset. A varrást imádtam, jó lenne még gyakorolni.

A varázst sok maradék textilbőr váltotta ki. Korábban vettem feketét, de most az uram több színben is vett, és tudtam hogyha most nem varrok belőle valamit, akkor ki tudja mikor. Kiválasztottam egy girbe-gurba darab fehér bőr, egyenesre szabtam, majd téplalaposítottam, anyagokat válogattam, a legtöbb idő a dekorációval ment el. A bugyis neszi mintájára meg is varrtam mindet, persze azért két este alatt. A sikerélménytől alig tudtam elaludni, mert igenis bejött. De nagyon. Azt hittem nehezebb lesz vele dolgozni, de egyszerű, szép és olyan elegáns. Még csak csodáljuk Csillával, a választás ezután következik. Azt nem tudom hogy a cipzárt jól varrtam e be, mert néha olyan érdekes az állása. Ha valaki tud segítsen, hogyan kellene jól csinálnom!





2011. szeptember 10., szombat

Törpikéim

Jelenleg itt tartok, felvarrtam a törpéket a csillagra. Nagyon tetszik az egész, csak estére marad a varrás, filmnézés közben. Most a házikók következnek, ha kész vagyok mutatom. Varrok egyebet is, majd igyekszem mutatni. Már nagyon készültem erre, de hát ugye az idő.

2011. szeptember 5., hétfő

Karcag - következő


Lassan minden karcagi elmaradásomat befejezem, most a passziánsz lett kész. Eltartott egy darabig míg megfelelő cérnát kaptam, de inkább az vette el az időt, hogy mit is csináljak belőle. Tudom faliképet tanultunk, de azt varrtam már eleget. Na jó biztos fogok még, de ebből- gondolva egy merészet - párnát varrtam. Nem mondom hogy kicsi, jó nagy, de a mi nagy ágyunkon bőven elfér. Nagyon pihe-puha, úgyhogy nem bántam meg hogy most az egyszer formabontó voltam. Remélem Évi sem veszi zokon, hogy ez lett belőle.

Elkezdtük az új iskolát is, legalábbis Csillus, és úgy tűnik beváltja a hozzáfűzött reményeket. De az izgalom az még van. Próbálunk haladni és sodródni az árral. Majd meglátjuk, reméljük minden jól alakul.

2011. augusztus 29., hétfő

Haladás

A képek egy kicsit rendezetlenek, de dolgozom és most ennyire tellik. A lényeg látható szerintem. A zöld dobozkát magamnak vettem a szülinapomra, a másikat a kolleganőmtől kaptam. Úgyhogy most már van két szép dobozom.









Törpikéim.





Haladok én ahogy tudok és ahogy az időm engedi, bár legtöbbször inkább fejben varrok. Most leginkább a törpéket varrom, mert legtöbbször este jutok ehhez is, nincs már türelmem a gép elé ülni. Varrtam nyaralásra menet az autóban, visszafele, sőt az egésznapos horgászat közben is. Na nem én horgásztam, csak az uram és a lányom. Én csak a buzdító voltam. Most már legalább a töpék készen vannak, ma délután míg Csilla matekon van összevarrom.

A karcagi passziánszt fejezem most be, mert sikerült megfelelő zöld cérnát találnom. Letűztem, és most a befejezésen gondolkodom. Lehet hogy párna lesz belőle.
































2011. augusztus 4., csütörtök

Karcag.......


A Kacsuk Évi által tanított varrós dolgok. Karcagon csak a varrógépet hímeztem a farmerre, de már akkor tudtam hogy ez így túl üres lesz. Felvarrtam még két gombot, és a maradék varrós anyagomból díszítő elemeket az elejére, az oldalára és a hátuljára. Most már így jó lesz, bár még biztos veszek díszgombokat rá.




Ez a vágólaptartóm, a vasalós és a zsebes oldala. Nem akartam bonyolítani a dolgokat, ugyanolyan anyagot használtam csak más színben. A zsebre szintén kézzel hímeztem az ollót és a többi kütyüt.



Szöszmösztartó már használatban.

Cérnatartó természetesen tele.

Az első két nap alatt is sokat tanultam, köszönet és hála érte. Hátha mást nem de a cérnatartóból még biztos varrtok a többi színből is.