2013. március 24., vasárnap

Kultúraquilt - Csehország

Csehországról - bár inkább Csehszlovákiáról - nagyon homályos gyermekkori élményei vannak, színes kockacukorról, de semmi konkrét dolog. Mamám viszont beszélt csehül, ünnepekkor mindig knédit főzött. Az uram viszont nagy sörrajongó, így a munka rögtön adott volt. Keresett képeket, nyomtatott, de engem ez a címeres fogott meg igazán. Ragasztottam, hímeztem, varrtam, trapuntóztam ( igen Dió) és íme az én pohár söröm az Uramnak, mert persze én egyáltalán nem szeretem a sört. 




2013. március 16., szombat

Debreceni KV

A múltkor Debrecenben voltunk közös varráson. Megint nagyon jó volt, mint mindig. Persze nem varrtam semmit sem, de nagyon jól szórakoztam. Nyertem a tombolán, régi ismerősökkel beszélgettem, és találkoztam néhány csoporttaggal, és barátnővel. Szóval jó volt. A legjobban az utolsó képen lévő zöld nyúl tetszett, vettem egy egységcsomagot, azt fogom megvarrni. 







2013. március 6., szerda

Szíves párna

Egy kicsit elhanyagoltam a blogomat, most igyekszem pótolni az elmaradást. Ez a párna készült Valentin napra. Nem igazán ünnepeljük, de egy német újságban találtam a mintát, és megtetszett. A szíveket fordított applikációval kézzel varrtam fel, kukacolással tűztem, és a hátulját ezzel a bújtatós módszerrel varrtam. A kedvencem persze a cicás szív.