2014. június 18., szerda

Elkezdtem haladni

Ahogy terveztem, elkezdem befejezni az Ufo-kat. Az első a tavalyi Mártoni táborból való. Csokifoltos Ági tanította, akkor csak 1 blokkot varrtam, a második darabokban volt. A terv az volt, hogy megvarrom a hiányzó blokkot, és lesz egy asztali futóm. Amikor kész lett, elbizonytalanodtam, és inkább varrtam még kettőt, így már jobban tetszik. Anyagom volt még, úgyhogy sima ügy volt. Nincs benne flíz, csak felvasalható közbélés és hátlap. Nagyon tetszik, és ez is kész. Most nem ufo-n dolgozom, de erre is szükség van. Nemsokkára mutatom.



2014. június 11., szerda

Apróságok

Nem tűntem el, csak nagyon kevés időm volt a varrásra. Amikor időm volt, ilyen filcvirágokat készítettem. Az alsón filcrózsák vannak, a biztostűket vagyis a kitűzőket még olaszból hoztam, és most "üzemembe" helyeztem őket.  Amúgy nagyon jó volt varrni ezeket, nehéz leállni, mindig egy újabb színkombináció jutott eszembe. A virág három részes, de nem mindegyiket varrtam így, a kicsik is aranyosak. Most már több időm lesz, el is kezdtem a befejezetleneket megvarrni. 


A